Vándorgyűlés 2009 – Miskolc

A Magyar Politikatudományi Társaság XV. Vándorgyűlése
2009. július 3-4.
Miskolci Egyetem

Részletes program

Felhívás

A magyarországi rendszerváltozás óta mintegy húsz esztendő telt el. Ez már történelmi idő, ami lehetőséget ad a vissza- és áttekintésre. Kirajzolódnak tendenciák. Látszanak a „hosszú demokratikus” átmenet útelágazásai, a kibontakozó új magyar politikai realitás legfontosabb vonásai. A politikai valóság és a politikatudomány is sokat alakult húsz év alatt, de kérdés, hogyan alakultunk, most miben vagyunk és hová tartunk. Vajon milyen folyamatok formáltak bennünket, miért így, és miért nem másként alakult az ország helyzete? Talán az is látszik már, hogy mit tettünk jól és mit tettünk rosszul. Úgy véljük, húsz évre visszatekintve kötelező önkritikusnak lenni politikusnak és tudósnak egyaránt.

Napjainkban az ország politika állapotát illetően általános a rossz hangulat, nem is csak a világgazdasági krízis miatt. Vajon ez a jobbítási vágy kifejeződése és a javítás retorikai formája, vagy a helyzet pontos számbavétele? Ha igen, akkor „miért jutottunk ide?”. Mit mutat a gazdaság helyzete, milyen a pártrendszerünk, miért így működik a politika intézményrendszere az önkormányzatoktól a parlamentig, miért kudarcosak a közpolitikai intézkedések, hol vannak ebben a folyamatban a civilszervezetek és a politikai elitek, hogyan alakult át hazánk külkapcsolati viszonyrendszere, és így tovább. A kérdések sorolhatók, mert számosak. A vándorgyűlés paneljeiben elhangzó előadások ilyen és ehhez hasonló problémával foglakoznak majd, természetesen a Vándorgyűlés témájának megfelelően, döntően egy húsz éves folyamatból tekintve az eseményekre és a mai állapotokra. Bízunk abban, hogy a konferencián szóba kerülnek a témát érintő legfontosabb kérdések.

Ezen elvek és törekvések jegyében szervezzük a Magyar Politikatudományi Társaság soron következő, XV. Vándorgyűlését, és várjuk a jelentkezőket előadások tartására. Az Elnökség a konferencia előkészítésére és tartalmi munkájának szervezésére Szakmai Bizottságot hozott létre. A bizottság vezetője a konferencia szakmai igazgatója, Szabó Márton a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára: szabo@mtapti.hu, tagjai az alant megnevezett Témavezetők, a társaság elnöke és főtitkára, valamint vándorgyűlés szervezési igazgatója. Az Elnökség a Szakmai Bizottság javaslata alapján az alábbi öt szekcióban és tizennyolc panelben hirdeti meg az előadásokat és várja absztraktok beküldését. Lehetőség van azonban nemcsak előadással, hanem panelszervezéssel is pályázni a részvételre. Terveink szerint ezekből a panelekből egy hatodik, nyitott szekciót szervezünk a Vándorgyűlésen.

Szervezőbizottság:

Körösényi András egyetemi tanár ELTE ÁJK
Szabó Márton egyetemi tanár Miskolci Egyetem BTK
Fazekas Csaba egyetemi docens Miskolci Egyetem BTK
Enyedi Zsolt associate professor CEU
Fábián György egyetemi docens SZTE ÁJK
Gallai Sándor egyetemi docens BCE
Hajnal György osztályvezető ECOSTAT
Hegedűs Dániel egyetemi tanársegéd ELTE TáTK
Kákai László egyetemi adjunktus PTE BTK
Kántor Zoltán tudományos munkatárs Magyar Külügyi Intézet
Krausz Tamás egyetemei tanár ELTE BTK
Lévai Imre tudományos főmunkatárs MTA PTI
Meszerics Tamás egyetemi adjunktus CEU
Palócz Éva igazgató Kopint-Tárki Zrt.
Pesti Sándor egyetemi docens ELTE ÁJK
Szénási Éva főiskolai tanár SZTE JGYPK
Téglás János egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem BTK
Tóth Csaba stratégia igazgató Republicon Intézet
Tóth Judit egyetemei docens SZTE ÁJK
Zárug Péter Farkas egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem BTK
Zsolt Péter egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem BTK