Konferenciák

Vándorgyűlés 2025

A Magyar Politikatudományi Társaság XXX. Vándorgyűlése

Budapest, 2025. május 29-30.

HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont, Politikatudományi Intézet

Átrendeződés és állandóság a politikában

A 2010-es választásokat követően a magyar politikát viszonylagos állandóság jellemezte. Bár a felszín alatt kisebb változások zajlottak, és jelentős külső kihívások – például a világjárvány és a háborús konfliktusok – érték az országot, ezek nem módosították érdemben a politikai rendszer logikáját. A közvélemény-kutatások – kisebb-nagyobb megszakításokkal – folyamatosan a kormánypárt jelentős előnyét mutatták, és úgy tűnt, hogy belpolitikai események nem jelentenek számottevő kihívást. A 2024-es év azonban felrázta a befagyni látszó pártrendszert: egy új politikai erő megjelenése felszínre hozta az eddig rejtve maradt társadalmi-politikai átrendeződési folyamatokat, így a politikai kötődések fellazulását (de-alignment) és az új törésvonalak mentén történő átrendeződést (re-alignment). Konferenciánk központi hívószava ezért az átrendeződés. Milyen mértékben figyelhető meg ez a folyamat a pártrendszerben, illetve az állampolgárok politikához és politikai szereplőkhöz való viszonyulásában? Kiterjed-e az átrendeződés a politika más területeire is, és ha igen, milyen mechanizmusok mentén?

Az átrendeződés a nemzetközi politikában is tetten érhető. A hatalmi központok változása figyelhető meg a globális hatalmi súlypont eltolódásában (Kína és India globális szerepének növekedésével), miközben az USA és az EU viszonylagos befolyása átalakul. A regionális konfliktusok és szövetségek változását jelzik az orosz-ukrán háború, a Közel-Kelet dinamikája, illetve a NATO és más regionális szövetségek szerepének változása. A globalizált világrend átalakulása, és töredezetté válása egymással versengő hatalmi tömbök mentén, a protekcionizmus erősödése, valamint a technológiai verseny (mesterséges intelligencia, kvantumtechnológia), s az erőforrásokért folyó verseny új dinamikákat hoz létre az államok közötti kapcsolatokban. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi szervezetek (ENSZ, WHO stb.) hatékonysága is kérdésessé válik, miközben az államok egyre inkább a kétoldalú vagy regionális megállapodásokra támaszkodnak.

A 2025-ös év különleges mérföldkő a magyar politikatudomány számára is, hiszen a Magyar Politikatudományi Társaság idén immár 30. alkalommal rendezi meg a Vándorgyűlést. Ez a jubileum nemcsak a tudományos közösség számára kínál lehetőséget a visszatekintésre és az elért eredmények értékelésére, hanem alkalmat ad a politikatudomány legfrissebb irányzatainak bemutatására is. A konferencia így egyszerre lesz számvetés és seregszemle, valamint fórum a jövőbeli kutatási irányok kijelölésére. A Vándorgyűlésre a meghirdetett szekciók tematikájába illő magyar és angol nyelvű előadásokat, valamint teljes paneleket (4-5 előadás) várunk. A Vándorgyűlés nyílt szekciójába várjuk a megadott témákhoz szorosan nem illeszkedő politikatudományi előadásokat is.

 

Felhívás (magyar): [LINK]

Call for papers (English): [LINK]

 

A konferencia honlapja: [LINK]

Conference website: [LINK]

Amennyiben érdeklődik korábbi konferenciáink iránt, akkor itt mindegyikről találhat részletes leírást és még akár képeket is.